Rólunk írták

Lola
Évek óta vágytam rá, hogy javítsak az angol tudásomon. Rengeteg angol dalt énekelek, úgyhogy nagyon jól jön az a tudás, amit a Cosmopolitan Linguanál szereztem. Az első sikeres vizsgámon már túl is vagyok, alig várom a következőt!

Vivien (30)
Hatodik idegen nyelvemként a németet egy szabályos, logikus, szerethető és könnyen tanulható nyelvnek ismertem meg. Nagy élmény, hogy a nyelviskola ONLINE intenzív tanfolyamának köszönhetően 4 hónap alatt élvezetesen jutottunk el a középfokig.

Éliás Gyula
Egy énekes második anyanyelve az angol. Hát igen... ahány nyelven beszélsz, annyi ember vagy. Ha egy igazán profi nyelviskolában szeretnél tanulni, válaszd a Cosmopolitant!

Betti (22)
Tavaly év elején kezdtem el kezdő szintről nyelvet tanulni - a főiskola és egy részmunkaidős állás mellett - kétszer egy héten. Év végére sikeresen lenyelvvizsgáztam középfokon, így lekerült a vállamról az a teher, hogy a diplomámat ennek hiányában nem tudom majd átvenni. Rendkívül hasznosnak tartom az ajándék 50 óra szóbeli tréninget is, amelyre a mai napig járok.

Csere László
Számos alkalommal kellett már idegen nyelven szerepet tanulnom. Az elmúlt évtizedekben Kínától az Egyesült Államokig jó néhány helyen vendégszerepeltem. A különböző kultúrák másságát nem elég csak látni. Érdemes megérteni is. Soha nem tanultam igazán németül, csak rám ragadt. A szókincsem jó, de nyelvtanilag sok hibát ejtek. Ezt korrigálandó van szükségem segítségre.

Judit (26)
Kezdő szintről 4 hónap alatt eljutottam középfokig, és sikeres nyelvvizsgát tettem. Ezután egy évet külföldön töltöttem babysitter-ként. A nyelvtudásom ezalatt megközelítette a felsőfokot. Miután visszatértem elvégeztem egy felsőfokú-előkészítő tanfolyamot, lenyelvvizsgáztam és találtam egy kiváló állást ezúttal már itthon, egy elit kéttannyelvű magánóvodában.

Csonka András
Az iskolában komolyan foglalkoztam az angol nyelv tanulásával, de aztán egyre kevésbé. Eljött az ideje, hogy tökéletesítsem tudásomat. Nagyon fontosnak tartom, hogy több nyelven is meg tudjuk értetni magunkat. Kissé közhelyes a mondás, de igaz: ahány nyelven beszélsz, annyi ember vagy.

Peti (30)
Pár éve indítottam el a saját vállalkozásomat. Egyre több külföldi megrendelővel dolgozom. Az annyanyelvemen kívül egy európai nyelvet már magabiztosan beszéltem, egy másikban viszont segítségre volt szükségem. Sok másik pesti nyelviskola után végül a Cosmo-nál kötöttem ki. Itt végre megkaptam amit másoknál hiányoltam. Profizmus, oldott hangulat, remek csapat!

Kornél (17)
Számomra most a tanulásé és a focié a főszerep. Edzés, gimi, illetve heti kétszer este meg rohanok a nyelvsuliba. A jövő tanévre egy külföldi ösztöndíjra pályázom, úgyhogy oda kell tennem magam. A nyelviskolában azt bírom, hogy mindenki nagyon különböző életekből érkezik a tanfolyamra, különböző értékrendekkel, különböző korosztályból, de a célunk itt mégis ugyanaz.

Kékkői Zalán
Már több alkalommal kezdtem bele a nyelvtanulásba, de idővel mindig alábbhagyott a lendület. Szerencsére most megint kaptam lehetőséget és a lendület is megvan! :) Nagyon örülök, hogy szervezett körülmények között, családias környezetben és hangulatban, hozzáértő tanároktól tanulhatok! Köszönet érte!

Erika (55)
Elvált, háromgyerekes édesanyaként egy éven át munkanélküli voltam. Végül úgy döntöttem, külföldön vállalok munkát. Elvégeztem kétszer 100 órát 8 hét alatt, heti 5x5-ben. Kemény volt, rengeteget tanultam, de végigcsináltam. Külföldön először takarítóként tudtam elhelyezkedni, most pedig egy parfümériában dolgozom. Az anyagi helyzetünk végre rendbe jött.

Kárpáti Levente
A szakmám miatt is fontos, hogy végre komolyan foglalkozzam a nyelvtanulással. Ha például egy külföldi produkció válogatására hívnak, gyakran angolul kell megtanulni a próbajelenetet. Azt hiszem, nem kell magyarázni, hogy mennyivel könnyebb dolgom van, ha birtokában vagyok annak a tudásnak, amelyet az ilyen feladatok igényelnek.

Laci (18)
A gimnázium harmadik évének végén megbuktam idegen nyelvből. Otthon teljesen kiakadt a család, így egész nyáron intenzív tanfolyamra kellett járnom. Szűk három hónapig csak az angollal foglalkoztam - azzal keltem, azzal ébredtem -, és ez eszméletlenül gyors haladást eredményezett. Ráment ugyan egy nyaram, de nagyon megérte. Most osztályelső vagyok idegen nyelvből.

Tímea (42)
Még abba a generációba tartozom, akiknek alig volt lehetősége nyugat-európai nyelveket tanulni. Fiatalon mentem férjhez és hamarosan megszületettek a gyermekeink is. Onnantól kezdve az otthonteremtésé lett a főszerep. Mindig akartam nyelveket tanulni, de nem volt rá időm. Aztán, gondoltam egyet és beiratkoztam. Kiváló és inspiráló a csapat.

Szabolcs (34)
A mai világban nagyon nehéz idegen nyelv ismerete nélkül élni, hiszen a mindennapokban, a munkában, az utazások során lépten-nyomon szükség lehet rá. Például külföldi kerékpártúráim alkalmával is elengedhetetlen, hogy valamilyen módon meg tudjam értetni magamat a helyiekkel. A munka világában pedig elengedhetetlen, hogy az ember jól beszéljen valamilyen idegen nyelvet.

Anett (29)
A Cosmopolitan Nyelviskola tanárai és anyanyelvi trénerei nálam csillagos ötösre vizsgáztak, és ez nem csak reklámszöveg. Van összehasonlítási alapom, hiszen már megtanultam egy idegen nyelvet, mielőtt ide kerültem. Szóval, mindenkinek ajánlom! Most kezdtem bele egy újabb tanfolyamba. Eddig egy felső- és egy középfokú nyelvvizsgát köszönhetek az intézménynek.

Oszvald Marika
Néhány évvel ezelőtt kaptam egy laptopot a lányomtól és azóta rendszeresen használom az Internetet. Abban az információs világban, amelyben élünk, az angol nyelvtudás hiánya rengeteg lehetőségtől megfosztja az embert. Ezért döntöttem úgy, hogy komolyabban elkezdek foglalkozni a nyelvvel.

Nóri (27)
Orvosi egyetemre járok, ami azt jelenti, hogy körülbelül a tanulásról szól az életem. Óriási szerencsém van a családommal, illetve a párommal, hogy megerősítenek ezekben az években. Emellett valamennyi időt a nyelvtanulásra is szentelek. Heti egy szombatnál több nem férne most bele, de ennyit mindenképpen muszáj. Nagyon jól érzem magam a tanfolyamon. Sok nyelvtant, szavakat és kifejezéseket már az órán elsajátítok.

Dóra
A harmadik tanfolyamot végzem a nyelviskolában, Alíz a tanárom. Órái jól felépítettek, pörgősek, észrevétlenül telik az idő, és megy a fejünkbe a nyelv. Példamondatait az életből meríti, így mindennapi szituációkban jól használható szókincset ad. Sosem nézem az időt, hogy mikor lesz már vége, az óra minden perce leköt. Néha átláthatatlanul nagy mennyiségű házi feladatot ad, de tudom, hogy ez is a mi érdekünkben történik. ;)

Veronika (24)
Az online tanulásnak nyilván megvannak a hátrányai, de ahogy belegondolok az előnyök ennél sokkal meghatározóbbak: nem kell olyan korán kelni, nem kell a 4-6-oson préselődve utazni, és ezzel nagyon sok időt megspórolok. Hogyan is telik egy online német óra? Bejelentkezünk a csoportos videóhívásba, és amint megszólal a tanár, ugyanolyan mintha ott lennénk a teremben.