2010. szeptember 5. Vasárnap


 

ŐSZI NYELVTANFOLYAMOK
Előbeiratkozási akció augusztus 22-ig!
Tanfolyamok már 249 Ft/óráért
80 óra tananyag kiscsoportban (5-maximum 8 fő)
+ 80 óra fakultatív szóbeli kommunikációs szeminárium tanfolyamonként ajándékba, melyeket idegennyelvi kulturális nagykövetek vezényelnek le iskolánk diákjai számára angol nyelven
(az AIESEC nemzetközi szervezet támogatásával)
 +60 óra német nyelven, +20 óra olasz nyelven
 
Nyelviskolánk 2010 őszétől szerződést kötött a világ 3. legnagyobb szervezetével (AISEC), hogy un. kulturális nagyköveteket fogadhassunk a világ minden tájáról. Hallgatóink a kötelező tananyag elsajátítása mellett - fakultatív szemináriumok keretén belül - már kezdő szinttől is valós beszédhelyzetekben gyakorolhatják és használhatják tudásukat, miközben újabb ismeretekhez, érdekes információkhoz jutnak más kultúrákban élő emberek mindennapjairól, szokásairól, ünnepeikről. Így hallgatóink az alapképzésen megszerzett nyelvtudást - mint eszközt - interkulturális ismeretek elsajátítására használhatják, továbbá nemzetközi kapcsolatokat szerezhetnek a kulturális nagykövetek személyében, mely a későbbiekben akár a karrierépítés szempontjából is hasznos lehet. Mindezek mellett hallásértésük és kommunikációs készségük is rohamosan fejlődik.
 
MIT KELL TUDNI AZ AISEC-RŐL?
Az AIESEC közel 110 országra kiterjedt nemzetközi hálózattal rendelkezik, így a 3. legnagyobb szervezet a világon. Legfőbb célja, hogy hozzájáruljon a fiatalok teljesítőképességének maximalizálásához. A Cultural Ambassadors projekttel az AISEC MAGYARORSZÁG a fiatalok fejlesztésére fókuszál. Nyelviskolánkon kívül 2009 májusától 27 külföldi kultúrális nagykövet érkezett Magyarországra olyan intézményekbe, mint: Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium, Szent László Gimnázium, stb.
 
FAKULTATÍV SZEMINÁRIUMOK
 angol, német, olasz nyelven
Az ajándék szemináriumokat csak iskolánk hallgatói látogathatják természetesen ingyen. Mindenki a maga nyelvi szintjének megfelelően járhat az órákra, amelyekre nem kell külön készülni és házi feladat sincs. A fakultáció a nyelvtanfolyamok időpontjához maximálisan igazodik.
A szemináriumi órák szintenként lebontva hétfőtől szombatig vehetők igénybe.
A tanfolyam megkezdésekor minden hallgató megkapja a fakultatív órák időpontját és szóbeli témáit tartalmazó órarendet.
 
A SZEMINÁRIUMOK FELÉPÍTÉSE
Az AISEC kulturális nagykövetei 6 hetes turnusokban érkeznek iskolánkba a világ minden tájáról, így a tanfolyamok ideje alatt több előadóval is lehet találkozni, ezáltal többféle ország kultúrájával, szokásaival, értékrendjével is megismerkedhettek, miközben ti is megoszthatjátok Magyarország jellemzőit.
A nagykövetek az alábbi témakörökről egy kiselőadást tartanak, majd ehhez kapcsolódóan ti is feltehettek kérdéseket. Ezután ti következtek. Kiscsoportos formában a témakört érintő altémákat dolgoztok ki adott szószedet segítségével, majd elő is adjátok az adott tudásszintnek megfelelő szókinccsel. Szótárhasználat természetesen lehetséges.
Nem baj, ha hibázol, vagy még nem beszélsz folyékonyan, hiszen az a lényeg, hogy meg tudd magad értetni, fel tudd magad találni mintha külföldön lennél.
A foglalkozásokat csapatépítő játékok, filmrészletek, illetve az adott témákhoz kapcsolódó képleírások színesítik.
 
 
A FŐBB TÉMAKÖRÖK
 
Alapfokú szint (kezdő és középhaladó tanfolyam hallgatóinak)
 
·         Bemutatkozás, napi teendők
·         Munka, szakmák, állások
·         Oktatás, iskolarendszer, tradicionális szokások
·         Lakóhelyek vidéken és városokban, közlekedés
·         Utazás, nevezetességek, látnivalók
·         Egészséges életmód, sportok, sportkultúra
·         Tradicionális gasztronómia, étkezések
·         sztárok, tv, internet, celebek
·         Szórakozási lehetőségek, szabadidő eltöltés, mozi, fesztiválok, könnyűzene, divat
·         Család, tradíciók
·         Ünnepek, ünneplési szokások
 
 
        Haladó - középfokú, középfok feletti szint (haladó, nyelvvizsga-előkészítő, középfok feletti szintek hallgatóinak)
 
·         Bemutatkozás, napi teendők
·         Munka, szakmák, állások
·         Oktatás, iskolarendszer, tradicionális szokások
·         Lakóhelyek vidéken és városokban, közlekedés
·         Utazás, nevezetességek, látnivalók
·         Egészséges életmód, sportok, sportkultúra
·         Tradicionális gasztronómia, étkezések
·         Sztárok, tv, internet, celebek
·         Szórakozási lehetőségek, szabadidő eltöltés, mozi, kiállítás, fesztiválok, könnyűzene, divat
·         Család, tradíciók
·         Ünnepek, ünneplési szokások
·         Földrajz, éghajlat, időjárás, környezetvédelem
·         Művészetek I. filmek, színház, könyvek
·         Művészetek II. könnyűzene-komolyzene, festészet-építészet-szobrászat
·         Közbiztonság, bűnüldözés, drogok
·         Vallások, vallási szokások
·         Történelmi áttekeintés
 
INTENZÍV NYELVTANFOLYAM
4 hét alatt egy  iskolai év tudásanyaga sajátítható el! 1 hónap alatt egy szintet tudsz feljebb jutni. A 4. szint után eredményes középfokú nyelvvizsga tehető, amely képzési tervünk sikerességét és hatékonyságát igazolja.
KISCSOPORT:
Óraszám: 80 óra
Időtartam: 4 hét
Intenzitás: heti 4x5 óra (hétfőtől, csütörtökig)
Órakezdések: 08:30 vagy 12:45
Csoportlétszám: 5 - maximum 8 fő
Nyelvek: angol, német, olasz, francia, spanyol
Tandíj: 54.990.-Ft. helyett augusztus 22-ig 39.990.-Ft.
 
• A kötelező tananyag elsajátítása kiscsoportban történik, hiszen a leghatékonyabb és leggyorsabb módja a nyelvtanulásnak kiscsoportban lehetséges.
• Sok idő jut minden diákra, hiszen nem kb. 12 főre kell koncentrálnia a tanárnak.
• Több megszólalási lehetősége van mindenkinek az órán, így a nyelvtani tananyag elsajátítása mellett jóval beszédcentrikusabbak az órák, tehát alaposabb nyelvtudás szerezhető meg.
Kiscsoportban kevesebb óraszámmal érhető el ugyanaz a tudásanyag mint bármely nagycsoportos (kb. 12 fős) tanfolyamformában.
 
Fakultatív szeminárium: + 80 óra ajándékba az AISEC kulturális nagykövete és iskolánk diákjai közt angol kurzusainkhoz
+ 60 óra német kurzusainkhoz
+ 20 óra olasz kurzusainkhoz
 
Használd ki a fakultatív szemináriumok adta lehetőségeket, így pl. ezen a kurzuson 250.-Ft./óráérttanulhatsz angolul, továbbá 285.-Ft./óráért németül, 399.-Ft/óráért pedig olaszul!

 
SZUPERINTENZÍV NYELVTANFOLYAM
16 hét alatt 4 iskolai tanév tudásanyaga sajátítható el! 4 hónap rendszeres tanulás után kezdő szintről eredményes középfokú nyelvvizsgát tesznek diákjaink.
KISCSOPORT:
Óraszám: 320 óra
Időtartam: 16 hét
Intenzitás: heti 4x5 (hétfőtől csütörtökig)
Órakezdések: 08:30 v. 12:45
Csoportlétszám: 5 - maximum 8 fő
Nyelvek: angol, német, olasz, francia, spanyol
Tandíj: 219.960.-Fthelyett augusztus 22-ig 159.360.-Ft.
 
FIZETÉS 4 RÉSZLETBEN!
 
 • A kötelező tananyag elsajátítása kiscsoportban történik, hiszen a leghatékonyabb és leggyorsabb módja a nyelvtanulásnak kiscsoportban lehetséges.
• Sok idő jut minden diákra, hiszen nem kb. 12 főre kell koncentrálnia a tanárnak.
• Több megszólalási lehetősége van mindenkinek az órán, így a nyelvtani tananyag elsajátítása mellett jóval beszédcentrikusabbak az órák, tehát alaposabb nyelvtudás szerezhető meg.
Kiscsoportban kevesebb óraszámmal érhető el ugyanaz a tudásanyag mint bármely nagycsoportos (kb. 12 fős) tanfolyamformában.
 
Fakultatív szeminárium: + 320 óra ajándékba az AISEC kulturális nagykövete és iskolánk diákjai közt angol kurzusainkhoz
+ 240 óra német kurzusainkhoz
+ 80 óra olasz kurzusainkhoz
 
Használd ki a fakultatív szemináriumok adta lehetőségeket, így pl. ezen a kurzuson 249.-Ft./óráérttanulhatsz angolul, továbbá 285.-Ft./óráért németül, 399.-Ft pedig olaszul!

 
FÉLINTENZÍV NYELVTANFOLYAM
8-10 hét alatt egy iskolai tanév tudásanyaga sajátítható el. Kezdő szintről 9-10 hónap alatt középfokú társalgási szintre lehet eljutni. Kevesebb mint 1 év rendszeres tanulás után eredményes középfokú nyelvvizsgát tesznek diákjaink, amely tanmenetünk sikerességét igazolja.
KISCSOPORT:
Óraszám: 80 óra
Időtartam: 10 hét
Intenzitás: heti 2x4 óra hétfő és szerda / vagy kedd és csütörtök
Órakezdések: 17:50
Csoportlétszám: 5 - maximum 8 fő
Nyelvek: angol, német, olasz, francia, spanyol
Tandíj: 55.990.-Ft. helyett augusztus 22-ig 40.990.-Ft.
 
• A kötelező tananyag elsajátítása kiscsoportban történik, hiszen a leghatékonyabb és leggyorsabb módja a nyelvtanulásnak kiscsoportban lehetséges.
• Sok idő jut minden diákra, hiszen nem kb. 12 főre kell koncentrálnia a tanárnak.
• Több megszólalási lehetősége van mindenkinek az órán, így a nyelvtani tananyag elsajátítása mellett jóval beszédcentrikusabbak az órák, tehát alaposabb nyelvtudás szerezhető meg.
Kiscsoportban kevesebb óraszámmal érhető el ugyanaz a tudásanyag mint bármely nagycsoportos (kb. 12 fős) tanfolyamformában.
 
Fakultatív szeminárium: + 80 óra ajándékba az AISEC kulturális nagykövete és iskolánk diákjai közt angol kurzusainkhoz
+ 60 óra német kurzusainkhoz
+ 20 óra olasz kurzusainkhoz
 
Használd ki a fakultatív szemináriumok adta lehetőségeket, így pl. ezen a kurzuson 256.-Ft./óráérttanulhatsz angolul, továbbá 292.-Ft./óráért németül, 409.-Ft./óráért pedig olaszul!
 

 
NORMÁL NYELVTANFOLYAM
Normál intenzitású tanfolyam, melyet azok számára találtunk ki, akik délután háromra már végeznek munkahelyükön vagy az iskolában és nem szeretnének estig várni az órakezdésre.
KISCSOPORT:
Óraszám: 80 óra
Időtartam: 14 hét
Intenzitás: heti 2x3 óra hétfő és szerda / vagy kedd és csütörtök
Órakezdések: 15:20
Csoportlétszám: 5 - maximum 8 fő
Nyelvek: angol, német, olasz, francia, spanyol
Tandíj: 56.990.-Ft. helyett augusztus 22-ig 41.990.-Ft.
 
• A kötelező tananyag elsajátítása kiscsoportban történik, hiszen a leghatékonyabb és leggyorsabb módja a nyelvtanulásnak kiscsoportban lehetséges.
• Sok idő jut minden diákra, hiszen nem kb. 12 főre kell koncentrálnia a tanárnak.
• Több megszólalási lehetősége van mindenkinek az órán, így a nyelvtani tananyag elsajátítása mellett jóval beszédcentrikusabbak az órák, tehát alaposabb nyelvtudás szerezhető meg.
Kiscsoportban kevesebb óraszámmal érhető el ugyanaz a tudásanyag mint bármely nagycsoportos (kb. 12 fős) tanfolyamformában.
 
Fakultatív szeminárium: + 80 óra ajándékba az AISEC kulturális nagykövete és iskolánk diákjai közt angol kurzusainkhoz
+ 60 óra német kurzusainkhoz
+ 20 óra olasz kurzusainkhoz
 
Használd ki a fakultatív szemináriumok adta lehetőségeket, így pl. ezen a kurzuson 262.-Ft./óráérttanulhatsz angolul, továbbá 299.-Ft./óráért németül!
 
 
HÉTVÉGI NYELVTANFOLYAM
Szombat délelőtti tanfolyam mindazoknak, akik csak hétvégén tudnak nyelvtanulással foglalkozni. Órakezdés 10:00-tól, hogy ne kelljen túl korán kelned, de mégse menjen rá az egész napod!
KISCSOPORT:
Óraszám: 40 óra
Időtartam: 8 hét
Intenzitás: heti 1x5 óra szombaton
Órakezdések: 10:00
Csoportlétszám: 5 - maximum 8 fő
Nyelvek: angol, német, olasz, francia, spanyol
Tandíj: 44.990-Ft. helyett augusztus 22-ig 29.990.-Ft.
 
• A kötelező tananyag elsajátítása kiscsoportban történik, hiszen a leghatékonyabb és leggyorsabb módja a nyelvtanulásnak kiscsoportban lehetséges.
• Sok idő jut minden diákra, hiszen nem kb. 12 főre kell koncentrálnia a tanárnak.
• Több megszólalási lehetősége van mindenkinek az órán, így a nyelvtani tananyag elsajátítása mellett jóval beszédcentrikusabbak az órák, tehát alaposabb nyelvtudás szerezhető meg.
Kiscsoportban kevesebb óraszámmal érhető el ugyanaz a tudásanyag mint bármely nagycsoportos (kb. 12 fős) tanfolyamformában.
 
Fakultatív szeminárium: + 40 óra ajándékba az AISEC kulturális nagykövete és iskolánk diákjai közt angol kurzusainkhoz
+ 30 óra német kurzusainkhoz
+ 10 óra olasz kurzusainkhoz
 
Használd ki a fakultatív szemináriumok adta lehetőségeket, így pl. ezen a kurzuson 374.-Ft./óráérttanulhatsz angolul.

 
ÚJ TANFOLYAMTÍPUS emelt óraszámban!
ANGOL MEGAINTENZÍV NYELVTANFOLYAM
Akár 199.-Ft./óra
kezdőtől a felsőfokig 1000+1000 órában
 
Ezt a tanfolyamot azoknak a fiataloknak ajánljuk, akik valóban elszánták magukat, hogy az elkövetkezendő bő egy-másfél évet arra szánják, hogy tökéletesen megtanuljanak angolul.
Szeretnéd két éven belül kipróbálni magad a külföldön? Akkor készülj fel maximálisan a nyelvtudás szempontjából, hogy ne kelljen olyan munkákat elvállalnod, amit a leghátrányosabb helyzetű bevándorlókkal végeztetnek el. Ha felsőfokú nyelvtudással indulsz, hamarosan anyanyelvi szintet érsz majd el odakint és nem kell várnod hosszú hónapokat, hogy komolyan vegyenek, mert végre „rád ragadt” a nyelv. Azok, akik külföldön próbálnak munkát vállalni elsősorban a nyelvtudás hiánya miatt vallanak csődöt.
Olyan irányban akarsz továbbtanulni, ahol az angoltudás elengedhetetlen, viszont középiskolában nem volt módod komolyabb eredményt elérni ebből a nyelvből? Tanulj meg angolul és csak aztán kezdd el felsőfokú, vagy szakmai tanulmányaidat! Számos fiatal esik abba a hibába, hogy azért nem kapja kézhez diplomáját, mert még középfokú nyelvvizsgája sincs. Aztán persze megszerzi, de hamarosan rájön, hogy középfokúja, meg diplomája manapság szinte már mindenkinek van.
Kezdő-újrakezdő szintről 50 tanítási hét alatt eléred a felsőfokú nyelvvizsga-szintet!
Mindezt emelt óraszámban, verhetetlen áron és verhetetlen feltételekkel!
Óraszám: 1000 óra
Időtartam: 50 hét
Intenzitás: heti 4x5 óra (hétfőtől csütörtökig)
Órakezdések: 08:30
Csoportlétszám: 8-10 fő
Nyelvek: angol
Tervezett tanfolyamkezdés:csak 2010. október 11-én
Tandíj:687.000.-Ft. helyett augusztus 31-ig398.000.-Ft.
FIZETÉS 6 RÉSZLETBEN!
1., 48.000.-Ft. jelentkezési előleg iskolánkban (2010. augusztus 31-ig). Erre a tanfolyamra - a kurzus időtartama és a többi tanfolyamtípusnál komolyabb paraméterei miatt - csak személyesen van mód jelentkezni! Online nincs lehetőség.
2., 150.000.-Ft. a beiratkozáskor (2010. szeptember 21.)
3., 75.000.-Ft. tanfolyamkezdéskor (2010. október 11.)
4., 50.000.-Ft. az alapfokú nyelvvizsga-előkészítő előtt (2010. december 6.)
5., 50.000.-Ft. a középfokú nyelvvizsga-előkészítő előtt (2011. február 14.)
6., 25.000.-Ft. a 2010-2011. tanévzárókor, a felsőfokú szint tananyaga előtt (2011. július 1.)
 
Fakultatív szeminárium: + 1000 óra ajándékba az AISEC kulturális nagykövete és iskolánk diákjai közt angol kurzusainkhoz.
 
Használd ki a fakultatív szemináriumok adta lehetőségeket, így pl. ezen a kurzuson 199.-Ft./óráérttanulhatsz angolul!
Kapcsolat | Impresszum | Site map


Adatvédelem Minden jog fenntartva! 2009 ©
COSMOPOLITAN LINGUA NYELVISKOLA Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhely: 1161 Budapest, Pálya utca 73.
Telephely: 1067 Budapest, Teréz krt. 33. IV/25.
Telefon: 06 (1) 312-6581
E-mail: info@aktivnyelviskola.hu
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00755-2009
(Azon képzéseinkre vonatkozólag, melyek program-akkreditáltak) Program-akkreditációs lajstromszámok: PL-3649; PL-3683

www.cosmopolitan-lingua.hu

webdesign: Art Paletta Kft. készítette: WEEK N STUDIO Kft.